Rólunk mondták

Folyamatosan fejlődünk, és arra törekszünk, hogy olyan szolgáltatást biztosítsunk, amilyet mi is szívesen kapnánk a mindennapi élet bármely területén.

Örülünk, hogy olyan emberekkel működhetünk együtt, akik a partnert látják bennünk, és akik szívesen megosztják pozitív véleményeiket, tapasztalataikat.

Molnár Dávid, Nutrilogia

“A Moringo csapatával először 2019-ben dolgoztunk együtt, amikor komolyzenei koncerthez kértünk plakátterveket, marketing célra használható kreatívot tőlük. Első pillanattól kezdve különös összhangot éreztünk és magunk is meglepődtünk, mennyire eltalálták az ízlésünket – a kért plakát messze túlszárnyalta az elképzeléseinket. Akkor már volt más cégekkel is tapasztalatunk hasonló megrendelések kapcsán, és habár meg voltunk elégedve, mégis azt éreztük, valami hiányzik  – de a Moringo munkáinál egyből biztosak voltunk benne, hogy ez az, amit mi kerestünk.

Azóta amikor csak szükségünk volt kreatív tervezésre, kérdés sem fért hozzá hogy őket választjuk. Idén, 2022-ben pedig egészségügyi vállalkozásunk fejlesztése (weboldal, marketing, design stb.) kapcsán kerestük meg újra őket,  - mert a korábbi kreatívok meggyőztek arról, hogy bármi amit a kezükbe vesznek, arannyá változik – így megbíztuk őket a Nutrilogia márka arculattervezésével, marketing-stratégiai és webfejlesztési feladataival is.

Jelenleg ez a hatalmas projekt van folyamatban, és csak ámulunk, hogy bármilyen őrült ötlettel is állunk elő, mindenre van megoldásuk. Élmény velük a közös munka, ami nem csak rendkívül hatékony, produktív hanem jó hangulatú is. Gyorsan, megbízhatóan, precízen és fantáziadúsan dolgoznak; elkötelezettek a jó célok támogatása iránt – ahogy a mi vállalkozásunk is, ami még egy közös pont.

Egy szó mint száz, ha hasonló fába vágjátok a fejszétek, arculattervezés, webfejlesztés előtt álltok, vagy épp egy szuper marketing stratégia kellene, az az egy szó jusson eszetekbe: Moringo!”

Nutrilogia

Koncert plakát

Nutrilogia

Outdoor kampány

Nutrilogia

Stratégia tervezés

Nutrilogia

Arculattervezés

Szekeres Attila, TruckerShop

"Az eddigi tapasztalataink alapján, a Moringo Digitális Ügynökség magas színvonalú és hatékony szolgáltatást nyújt.

Csapatuk profi módon kezeli a Facebook és Google Ads fiókjainkat, ügyesen mozognak az online térben. A srácok és a csajok az ügynökségnél profik, kreatívak, segítőkészek és rugalmasak. Rendszeres kommunikációval tartanak minket naprakészen a kampányok állapotáról és eredményeiről.

Nemrég egy partnerünk kérdezte tőlünk, hogy tudunk-e ajánlani valakit marketing feladatokra. Mi azonnal a Moringo-ra gondoltunk, és bátran merjük ajánlani szolgáltatásaikat másoknak is. ;-)"

Truckershop

Marketing stratégia

Truckershop

PPC menedzsment

Truckershop

Marketing tanácsadás

Truckershop

Truckershop

Krizsán Mária, Valkon 2007 Kft.

“A Moringoval olyan szakmai csapatot tudhat maga mellett, akikkel reálisan fel tudja mérni vállalkozása online térben rejlő potenciális lehetőségeit. A jól felmért alapok biztosítják, hogy a kitűzött célok reálisak és elérhetőek legyenek.

Önállóságuk, professzionális hozzáállásuk színvonalasan támogatja a közös munkát, és biztosítja az eredményeket. Rugalmas, barátságos hozzáállásukra mindig lehet számítani. Örömmel ajánlom a velük való együttműködést.”


Valkon

Valkon tervezés

Valkon

Valkon 2007 Kft.

Valkon

Tartalommarketing

Weszelovszky Éva, ÁkomBákom

"Nem csupán magas szakértelmük, kreativitásuk és rugalmasságuk miatt jó velük együtt dolgozni. Hanem, mert valóban törődnek az ügyfelekkel, odafigyelnek rájuk. Csak ajánlani tudom őket!"

ÁKOMBÁKOM

Hirdetéskezelés

ÁKOMBÁKOM

Marketing tanácsadás

ÁKOMBÁKOM

Közösségi marketing

ÁKOMBÁKOM

Tartalommarketing

Gif Modul Kft. - Jakab Anita

12 éve kezdtük meg a közös munkát a Moringo-val egy weboldal fejlesztés keretében. Akkoriban egy nagyon komplex, rengeteg információt tartalmazó weboldal megvalósításában voltak a segítségünkre. Nagyon elégedettek voltunk az elkészült munkával, végig segítőkészek és rugalmasak voltak az igényeinket illetően, minden ötletünkre volt megoldásuk.

Innentől kezdve bátran kerestük őket, amikor a logónk design-ján szerettünk volna változtatni, illetve 2022-ben az újabb weboldal fejlesztési projektünknél is csak ők jöhettek szóba. Most sem csalódtunk, az eredmény magáért beszél.

Kreatívak, megbízhatóak és a közös munka során könnyű velük egy hullámhosszra kerülni.

Bátran merem ajánlani őket!

Gif Modul

Marketing tanácsadás

Gif Modul

Arculattervezés

Gif Modul

ERP rendszer bevezetés

Ismerd meg jobban, hogy milyen szolgáltatásokkal segíthetjük céljaidat!

Tovább