moringologo

Buyer persona, a marketingesek varázsszava

Léteznek a marketing világában ezerszer olvasott varázsszavak, mint például a „buyer persona”. Ezzel legtöbbször annyi a probléma, hogy annyit mondanak el róla, hogy kell. Nade mi ez és hogy hozz létre sajátot, vagy sajátokat?

A témához tartozik egy másik varázsszó is, a piackutatás. Esetünkben ez nem azt jelenti, hogy fel kell mérned az igényt a termékedre, hanem a célcsoportod pszichológiai elemzését.

Tisztáznunk kell már az elején, hogy a buyer persona egy teoretikus személyakit a célcsoportod ismeretével hozol létre. Ő lesz az, aki egy személyként megtestesíti egy-egy vevőközösségedet.

A dolog megértését könnyítendő, kezdjünk egy életszagú példával: vegyük a legjobb barátodat, akiről rengeteg információt tudsz, mint például azt, hogy mik a hobbijai, miket szeret, mit olvas, mit utál, mitől mászik a falra, és mi az, amire egyből ugrik.
Tegyük fel továbbá azt, hogy olyan termékkel kereskedsz, amit ő nagyon szeret és vett is belőle. Eljött az idő, hogy kialakítsd az első kampányodat, a célzáshoz viszont nem értesz, kire targeteled a hirdetésedet? 

Rá.

Természetesen ez erős általánosítás, de olyan személyiségi és viselkedési jegyeket mindig lehet találni, ami egy adott fogyasztói bázisra jellemző, ezeket keresed most.

A legjobb, amit kezdésként tehetsz, hogy egy kieső órában, leülsz átgondolni, hogy Te kinek szánod a termékedet, mit kínálsz a termék megvételével, mit gondolsz, hogy ki fogja megvenni és milyen lehet Ő, milyen lehet a személyisége, és ezt leírod magadnak.
A következő lépés ennek a valósággal való összehasonlítása, ami a tényleges kutatást igényli.

Szinte biztos, hogy több personát is életre kell hívnod, mivel a célcsoportod sem homogén, a personák pedig sohasem befejezettek, mindig bővülnek, amivel folyamatosan szűkíted a célzást. 

Kövesd nyomon mindig a közösségi média felületei által generált elemzéseket, meglepő tud lenni, hogy kikről nem gondoltad, hogy potenciális vevőid!

Minél jobban le van szűkítve a célzás personák használatával, annál jobb. Persze csak akkor, ha sikerült olyan jellemzőket összeszedned, amik tényleg a Te célcsoportodat írják le és a tartalmaid relevánsak lesznek számukra.

Erre mondhatod azt, hogy de hát én már készítettem ilyet, 25-40 éves kor közötti, értelmiségi nagyvárosi.
Igen, ez egy gyors kezdet. Ennyi adat alapján a kommunikációd személytelen lesz, a célzás nincsen eléggé pontosítva. 

Meg kell ismerned a vásárlódat, azonosulnod kell a személyiségével, meg kell tudnod, hogy mik a problémái, és – bármennyire rosszul hangzik – kihasználni azokat.
Szűrd ki a fölösleges adatokat, keresd az egyezéseket!

Azon felül, hogy hatékonyabbak lesznek a hirdetéseid, ez a módszer a munkádat is felgyorsítja. Ha elvégezted a fent leírt feladatokat, akkor a kampány tervezésekor ott lebeg lelki szemeid előtt Józsi, Anna és Márton bácsi.

Ha együtt hoztad létre a karaktereket a csapatoddal, akkor még jobb helyzetben vagy, mivel sok esetben csak a persona nevét kell mondanod ahhoz, hogy mindenki memóriájából előhívd azokat az attribútumokat, amikre gondolsz, és nem kell mindig kifejtened mindent.

Lényeges segítséget tudnak nyújtani a fogyasztási információk. Ha rászánod az időt és megnézel vásárlói profilokat, akkor ki tudod szűrni, hogy a követőid milyen formában fogyasztanak tartalmat.

Kevés post és alig néhány fénykép egy fiatalnál Facebookon?
Valószínűsíthető, hogy inkább Instagramot használ, ami miatt feltételezhető, hogy erős képi világ kevesebb szöveggel lesz a jó kombináció.

Sok vevőnél tapasztalod ezt? Akkor lehet, hogy inkább másik platformon kellene megpróbálni elérni őket. Ezzel kész is a képzeletbeli vásárló „váza”: jobban szereti a képeket, nem feltétlen olvas hosszú szöveget, a fiatal korosztályhoz tartozik és az Instagramot preferálja.

Ennyi információból már tovább tudsz lépni: nézd meg kiket követ, mit hallgat, miről szólnak a kedvenc dalszövegei, következtess ezekről arra, hogy mi történhet az életében, milyen kihívásokkal néz szembe!

Nem állítjuk, hogy ez a folyamat könnyű vagy gyors. Nem állítjuk azt sem, hogy ez bárkinek megy elsőre. 

Mi viszont már rendelkezünk annyi tapasztalattal, hogy bátran ránk bízhatod ezt a feladatot is!

Ha úgy érzed, hogy a feladat elvégzéséhez segítségre van szükséged, akkor keress meg minket e-mailben!

Buyer persona, a marketingesek varázsszava

Ötletekben határ a csillagos ég.

Egyedi ajánlatot szeretnék.


Adatvédelmi szabályzat | ÁSZF